Albizia julibrissin, Selyemakác 4 literes konténeres, kb. 60-70 cm magas növény
A perzsa selyemakác vagy egyszerűen selyemakác, Albizia julibrissin. Őshazája Ázsia keleti és déli része, innen került át a 18. században többek között Európába is. A mediterrán országokban előszeretettel ültetik utcai fasorként. Legfőbb díszítő értékét bájos, illatos, pehelytollszerű virágai adják. Június és szeptember között akár többször is virágzik. További érdekessége, hogy levelei éjjelre becsukódnak, majd a nappali fényben újra kinyílnak. A fa enyhe félárnyékot ad, és pompásan mutat más lombhullató, illetve örökzöld fák társaságában, de szoliterként is ültethetjük. Érdemes első évebn dézsásként tartani 12-25 liter, majd tavasszal mikor beindul, akkor kiültetni a végleges helyére. A selyemakác gondozása meglehetősen egyszerű. Ültetésekor legyünk figyelemmel arra, hogy ágai idővel ívesen lehajlanak, V alakot formálna, esetleg mondhatjuk esernyő alakúnak is, így olyan helyet válasszunk neki, ahol pár év elteltével is biztosan lesz elegendő helye az egyre terebélyesedő koronának. A gyökérzete a talajban szintén nagyobb területet fog benőni. A selyemakác a napos fekvést részesíti előnyben meleg, napfényes, védett helyet keressünk számára a kertben. Jó tulajdonsága, hogy talajban nem különösebben válogatós. Beszerezhetünk facsemetét, de magról ültetve is jó eséllyel kihajt. A selyemakácnak annyi vízre van szüksége, hogy a földje állandóan enyhén nyirkos legyen. Ennek ellenére a rövidebb ideig tartó aszályos időszakokat is jól viseli. A fa töve köré kb. 5 cm vastagságban leterített talajtakaró mulcs segít megóvni a fát és a talajt nyirkosan tartani. Ha a lakóhelyünkön rendszeres a csapadék, kiegészítő öntözést nem igényel a fa. A fa tápanyag-utánpótlásáról kora tavasszal, még mielőtt a levelek kihajtanak, komposzt vagy szerves trágya formájában gondoskodjunk. Az elszáradt ágakat metsszük le, ezzel is elősegítve, hogy a fa hosszú távon egészséges maradjon. Tavaszi és őszi lemosó permetezést meghálálja! Megérkezéskor a levelei valószínűleg be lesznek záródva, tegyük egy félárnyékos helyre, öntözzük meg, ne piszkáljuk, ki fog terülni ismét. |
Figyelem! Az oldalon mindig csak az aktuális, elérhető termékek rendelhetőek! Ha valami nem rendelhető az jelenleg nincs, vagy valamilyen okból nem eladó. Magok általában következő szezonban, növények 3-6 hónap múlva lesznek ismét, ha saját szaporításból vannak. Külsős jelenleg minden bizonytalan! Kérj hírlevelet! 2022-től havi levélben értesítést küldök a pontos változásokról. |